Házasság a demencia ellen

Ágnes Pöltz

2017.12.04.

csalad.hu

Házasságban élni nem pusztán egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb és teljes élet reményét biztosítja, hanem segít az időskori elbutulás esélyének csökkentésében is. Az University College London (UCL) munkatársai azt állapították meg, hogy mintegy 40 százalékkal kisebb a demencia kialakulásának esélye azoknál az idős embereknél, akik feleségükkel vagy férjükkel élnek egy háztartásban, vagyis folyamatosan van mellettük valaki. A hatás egyértelműen hosszú távú, ugyanis még azoknál is érvényesül, akik megözvegyülnek. Esetükben is 20 százalékkal kisebb az elbutulás folyamatának felerősödése. Az első pillanatra talán túlzónak tűnő megállapításokat érdemes komolyan venni. Egyrészt azért, mert egy neves szaklapban, a Journal of Neurology, Neurosurgery and Psychiatry című újságban publikálták a kutatás eredményét. Másrészt hatalmas minta elemzése alapján jutottak ezekre a következtetésekre: összesen 15 különböző tanulmányt, kutatást vizsgáltak meg, amely mind az időskori demenciával, illetve a szellemi egészséggel foglalkozott. Így összességében a világ különböző pontjairól származó adatokkal mintegy 800 ezer ember egészségi állapotát tudták összevetni, hogy végül általános következtetéseket vonjanak le a demencia és a párkapcsolatok összefüggéséről.

Laura Phipps, a brit Alzheimer Kutatóintézet (Alzheimer’s Research UK) munkatársa az Independent című lapnak azt mondta, több oka is van annak, hogy egészségügyi előnyökkel jár a házasság az emberek számára. “Akik párkapcsolatban élnek, az esetek döntő többségében sokkal jobbak az anyagi körülményeik, mint azoknak, akik egyedül tartják fenn magukat és otthonukat. Az anyagi javak pedig meghatároznak több olyan dolgot is, ami szorosan összefügg az egészséggel” - magyarázta. A doktor szerint ezen túl a házastársak segítenek egymásnak olyan szokások kialakításában és fenntartásában, ami hozzátartozik az egészséges életmódhoz, betegség esetén támogatják egymást, és nagyon fontos támaszt nyújtanak pusztán azzal, hogy mindig van valaki, akivel szót lehet érteni.

A felmérést publikáló kutatók is kiemelték, hogy az egészségesebb életmód közvetlen hatással van a szellemi frissességre és mentális képességekre. Andrew Sommerland, az UCL pszichiátere arról beszélt, a demencia tulajdonképpen az agy kisebb sérüléseinek összessége, felhalmozódása. “Úgy véljük, ez a hatás csökkenthető megfelelő étkezéssel, testmozgással és az egészségügyi problémák, például a cukorbetegség célirányos kezelésével.” Ezen túl azonban az is fontos, hogy az érintett idős embert milyen környezet veszik körül. “Úgy gondoljuk, hogy az agy kapacitása bővíthető, amit kognitív tartaléknak nevezünk, ezzel pedig hosszabb ideig képesek lehetünk az agy károsodását ellensúlyozni. Ezt elérhetjük akár tanulással, akár pedig aktív társadalmi kapcsolatok ápolásával”. Ez utóbbi esetben pedig különösen nagy szerepe lehet a házastársnak, aki folyamatosan biztosítja a társadalmi kapcsot a világgal, ezáltal csökkentve a későbbi mentális betegségek kialakulásának esélyét és súlyosságát - írja a brit Independent című lap