Lehet, hogy nem is az agyból indul az Alzheimer

Szemlézte: Pöltz Ágnes

2017.11.06. 10:06

A demenciáról

arsratio.hu

Hosszú ideje úgy gondolják, hogy az Alzheimer kór az agyból indul ki, azonban a Brit Kolumbia Egyetem új kutatása szerint a betegség oka a test egy másik részén keresendő.

A felfedezések új reményt is hoznak a gyógyszeres kezelésben is, amivel képesek lehetünk megállítani vagy lelassítani a betegséget anélkül, hogy azzal direkt hatást gyakorolnánk az agyra – ami egy igen érzékeny és nehezen elérhető szerv. Ehelyett az új gyógyszerek a májat vagy a veséket céloznák, hogy megtisztítsák a vért a mérgező fehérjéktől mielőtt azok elérnék az agyat.

A kutatók a betegségnek ezt a rákra emlékeztető mobilitását egy parabiózis nevű technika révén tudták demonstrálni – aminél két állatot sebészi úton összekötnek, hogy azok egy vérellátáson osztozzanak több hónapig.

A kutatók a kísérletükben két egeret kötöttek össze – egy átlagos egeret, aminél természetes úton nem alakul ki az Alzheimer kór és egy módosított egeret, ami egy emberi génváltozatot kapott, ami megnöveli a béta amyloid termelését. Az Alzheimer kórban szenvedő embereknél ezek a fehérjék plaketteket alkotnak az agyba, ezzel kisimítva az agysejteket.

Az átlagos egerek akiket egy évig összekötve hagytak genetikailag módosított társukkal “elkapták” a betegséget. A tudósok szerint a módosított egér által termelt béta amyloid átjutott az átlagos egér agyába, ahol lerakódott és elkezdett problémákat okozni.

Az átlagos egereknél nemcsak plakettek alakultak ki, hanem az Alzheimerre szintén jellemző csavart fehérje szálak, amik megzavarják az agysejtek működését és idővel végeznek velük. Az egereknél felfedezett egyéb jelek a betegségre jellemző agysejtek degenerációja, gyulladása és vérzése is jelen volt az állatoknál. Ezen felül az elektromos jelek továbbításának a képessége – aminek szerepe van a tanulásban és az emlékezésben – szintén károsodott, már azoknál az egereknél is akik csak 4 hónapig voltak összekötve.

Az agy mellett a béta amyloidot a vérlemezkék, véredények és izmok is képesek előállítani és a fehérjék ezen előanyagai több szervben is megtalálhatóak. Azonban a kísérlet előtt még nem volt tiszta, hogy az agyon kívüli béta amyloidnak is köze lehet a betegség kialakulásához.

“Az agyérgát meggyengül ahogy öregszünk,” mondta Weihong Song, a kutatás egyik vezetője. “Ez lehetővé teheti, hogy több béta amyloid jusson az agyba, kiegészítve az agyban termeltet és felgyorsítva a leépülést.”

A kutatók egy olyan gyógyszert képzeltek el, ami képes megkötni a béta amyloidot az egész testben olyan módon lekötve azt, hogy az utána megtisztulhasson a májban vagy a vesékben.

“Az Alzheimer kór egyértelműen az agy betegsége, azonban figyelembe kell vennünk az egész testet, hogy megértsük honnan ered és hogy állítható meg,” mondta Song.