Már ma vágjunk bele!

Szemlézte: Pöltz Ágnes

2017.11.10. 09:27

Megelőzés

sciencealert.com

A cikk első részében három nagyon fontos módszert ismertettünk a Neurotrack, egy az agyi egészséget felmérő online alkalmazás vezérigazgatójának, Elli Kaplan segítségével. Ezek tudatos alkalmazásával csökkenthető az Alzheimer és más kognitív hanyatlás megjelenésének kockázata. Most további három módot mutatunk arra, mellyel akár már ma is tehetünk valamit agyunk egészségéért.

4. Alakítsunk ki egészséges alvási szokásokat

A túl kevés alvás egy sor kedvezőtlen folyamatot indíthat el testünkben és agyunkban.

Egy 2014-es áttekintő tanulmányban a rossz alvásminőséget összefüggésbe hozták az Alzheimerre és egyéb kognitív hanyatlásokra vonatkozó emelkedett kockázati aránnyal.

Habár ennek az összefüggésnek a pontos mechanizmusait illetően további vizsgálatok szükségesek, a szerzők konklúziója szerint „az egészséges alvás úgy tűnik, hogy a kor előrehaladtával fontos szerepet kap az agy egészségének megőrzésében és ezzel kulcsszerepe lehet az Alzheimer-kór megelőzésében is.”

5. Ápoljuk társas kapcsolatainkat

Kaplan szerint ez az az aspektus, melyet a Neurotrack fejlesztése során még inkább kibontanak majd. A cég egy belső társas hálózat kiépítését célozza meg.

Az alkalmazás 2016 decemberi elindulása óta több ezren csatlakoztak a privát Facebook oldalhoz, hogy az eredményeikről beszélgessenek.

Sőt mi több, Új-Zélandon alakult egy olyan társaság is, melynek tagjai eredményeik ismeretében rendszeresen összeülnek kávézni és beszélgetni.

A társas kapcsolatok ápolása remek módja az Alzheimer-kór rizikójának csökkentésére.

A nemzeti öregedéssel foglalkozó intézet szerint a kognitív aktivitások – mely vagy szellemi stimulációval, vagy pedig a társas kapcsolatokkal valósíthatóak meg – összefüggésbe hozható az Alzheimerre vonatkozó alacsonyabb rizikóval.

6. Olvassunk, játsszunk, kössük le az agyunkat

A társas kikapcsolódás fonalán haladva a szellemi stimuláció szintén csökkenti a demencia kialakulásának esélyeit.

Az, hogy mi is ez a stimuláció, szinte lényegtelen is – lehet ez olvasás, keresztrejtvényfejtés, járhatunk előadásokra vagy megoldhatunk emlékezetünket igénybe vevő feladványokat. Ameddig kitartóan űzzük ezeket a foglalatosságokat, segítünk az agyunk egészségének.