Nyelvtanulás védhet az Alzheimer ellen

Ágnes Pöltz

2018.03.20.

Faktor

A 65 év feletti magyarok 37 százaléka beszél valamilyen idegen nyelvet, elsősorban németül, angolul vagy oroszul – derült ki a 4Life Direct biztosításközvetítő megbízásából készített felmérésből. Az 50 felettiek körében végzett országos reprezentatív kutatás szerint az egy generációval fiatalabbak körében már alacsonyabb ez az arány, az 50-64 évesek csupán 32 százaléka kommunikál az anyanyelvétől eltérő nyelven.

Így késleltethető a demencia

Az időskori nyelvtanulás a családtagok kivándorlása miatt is egyre népszerűbb hazánkban, az ötven felettiek harmada szívesen tanulna valamilyen idegen nyelvet, bár a legtöbben nem fizetnének érte. Nemcsak a Skype-nagyik lelkesek, hanem azok is, akik karban szeretnék tartani az agyukat, a kutatások szerint ugyanis a több nyelv ismerete évekkel kitolhatja a demencia jelentkezését és ellenállóbbá tesz az Alzheimer-kór ellen is.

A fiatalabbak kevésbé beszélnek idegen nyelveket

A kutatás eredménye szerint az 50 feletti magyarok harmada beszél legalább egy idegen nyelvet, 19 százalékuk pedig többet is, ami érdemi javulást mutat a korábbi felmérésekhez képest: az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat legutóbbi, 2011-es adatai szerint az 55-64 éves magyarok mindössze 20 százaléka kommunikált az anyanyelvétől eltérő nyelven.

Meglepő ugyanakkor, hogy a kutatás szerint az 50 és 65 év közöttiek körében alacsonyabb a nyelvtudással rendelkezők aránya (32%), mint a 65 év feletti korosztály esetében (37%). Ráadásul ez az arány valamivel magasabb még a 18-64 évesek idegennyelv-tudásának az Eurostat által mért 36,7 százalékos átlagánál is.

Főként ezeket a nyelveket beszélik

A legtöbben angolul, németül, oroszul és franciául beszélnek a felmérés szerint. Ezeket a nyelveket nagyjából azonos arányban ismerik az 50 felettiek, viszont más nyelvet nem jelöltek meg. A 65 év felettiek körében azonban jelentősen magasabb a német, orosz és francia nyelvet ismerők aránya, mint az 50-64 évesek között. A férfiak és a nők ugyanakkora arányban ismernek legalább egy idegen nyelvet, azonban míg a férfiak jellemzően több külföldi nyelvet ismernek, addig a nők inkább csak egyet.

Az egészségre is jó hatással van a tanulás

Az elmúlt évtizedben több nemzetközi kutatás is bizonyította, hogy az időskori nyelvtanulás számos előnnyel jár: aki rendszeresen beszél két nyelven, az fokozza a memóriájának a teljesítményét, ezáltal pedig tréningben tartja az agyát.

A torontói York University kutatói szerint az anyanyelvük mellett egy másik nyelvet is beszélők szervezete ellenállóbb az Alzheimer-kórral szemben, mint a csak egy nyelvet ismerőké. Akinek csak egy anyanyelve van, és az iskolában tanult idegennyelv-tudását esti tanfolyamokon próbálja felfrissíteni, az is tesz valamit a memóriája teljesítményének fokozása érdekében. Azt a jelenséget azonban, amely az időskori demencia jelentkezését évekkel kitolja, eddig csak kétnyelvű környezetben felnőtt személyeknél sikerült kimutatni.