Szorongás és Alzheimer

Szemlézte: Pöltz Ágnes

2018.01.24. 05:10

Küzdelem a demenciával

Dívány

Az Alzheimer-kórral összefüggésbe hozható depressziós tünetek közül a szorongás az, amely a legszorosabb kapcsolatban áll az agyat érintő, kórjelző elváltozásokkal – állítja egy friss kutatás. A szorongásos tünetek tehát akár a szellemi leépülés nyilvánvalóvá válása előtt is segíthetnek azonosítani, ki minősül veszélyeztetettnek.

A Science Alert szerint az eddigi kutatásokra inkább az volt a jellemző, hogy az Alzheimer-kór és egyes pszichés betegségek között kerestek összefüggéseket. A tanulmány egyik szerzője szerint a depresszió más tüneteivel, például az apátiával és a szomorúsággal összehasonlítva egyből feltűnővé válik a szorongás és az agyban képződő, a neuronok közötti kommunikációt gátló fehérje, a beta-amiloid közötti összefüggés.

Az öt évet felölelő, egészséges, de idős (62-90 éves) emberek agyát és szellemi állapotát megvizsgáló tanulmány szerzői minden évben rákérdeztek arra is, mennyire gyakoriak a depresszió egyes tünetei az öregeknél. A tesztek eredményei alapján úgy tűnik, az Alzheimer-kór kialakulásáért felelős fehérjék koncentrációja a szorongásos tünetek megjelenésével és rosszabbodásával is összefügg. A tanulmányt jegyző, idős emberekkel foglalkozó pszichológus, Dr. Nancy Donovan szerint ez azt jelenti, hogy a már 10 évvel az Alzheimer-kór kialakulása előtt megkezdődő fehérjeképződést sokkal hamarabb felismerhetik majd az orvosok.

Ha csakugyan ilyen egyértelmű összefüggésről van szó, az a veszélyeztetettek azonosítását és ezáltal a prevenciót is megkönnyítheti majd a szerzők szerint. Ahhoz, hogy a fehérje lerakódása és a szorongás kapcsolatát tisztázzák, további kutatásokra is szükség lesz persze, ezek az eredmények is sokat segíthetnek ugyanakkor az érintettek azonosításában.