Segítsünk önzetlenül!

 

Számos oka lehet az önkéntes tevékenységnek, többek között az, hogy segíteni akarunk annak a közösségnek, amelytől már eddig is sokat kaptunk. Gyakorta önmagunk fejlődését reméljük e tevékenységtől, társaságra vágyunk.

Lehet-e egyészségügyi haszna az önkéntes tevékenységnek?

A szellemi egészség szempontjából is hasznos elfoglaltságok – így az önkéntes tevékenység is – karbantartják az elménket és a testet, és csökkentik az Alzheimer-kór és a különböző, életkorral összefüggő betegségek előfordulásának a gyakoriságát. A betegség korai stádiumához alkalmazkodva segítséget nyújthatunk betegtársainknak is.

Az önzetlen, önkéntes munka egészségre gyakorolt hatásai:

  • Hozzájárul a testi és a szellemi egészség megőrzéséhez
    Az új emberekkel való találkozás, illetve új programokban való részvétel fokozza a boldogság- és örömérzetért felelős endorfin termelését. Mindez segíti a szív, az agy és az immunrendszer működését, amely folyamat végeredményben a stressz csökkenéséhez vezet.
  • Önbecsülés és önbizalom
    Annak a tudata, hogy tevékenységünkkel hozzájárulhattunk egy másik ember életének jobbá tételéhez, jellemzően bennünket is az elégedettség érzésével tölt el. Amikor az ember önmaga is nehézségeket él meg, mások segítése még inkább megerősítheti benne a gondolatot saját létének az értelméről.
  • Mások segítése kibővítheti ismeretségi körét
    Az új emberi kapcsolatok szélesítik a látókört, új távlatokat nyithatnak meg, és csökkentik a depresszióra való hajlamot és az elszigetelődést.
  • Hosszú és egészséges élet
    A környezettel tartott kapcsolat, a világra való nyitottság segít megőrizni a fiatal és energikus állapotot. Az élethosszig tanulás az egyik kulcsa az egészséges öregedésnek.

Másokon segíteni nem is olyan nehéz. Képességei ismeretében vegye számba az érdeklődési körébe tartozó területeket. Gondolja végig, hogy ezeken a területeken milyen, embertársai számára hasznos tevékenységet fejthet ki. Például oktathat fiatalokat, csatlakozhat segítőcsoportokhoz.

Bármit is tervez, kezdje minél korábban. Minél korábban lát hozzá, annál többet nyerhet!